Néhány évvel ezelőtt egy kenu egyik ülődeszkájaként funkcionált, majd több éves „pihenőpálya” után konyhai akasztóvá vált.
A kidobástól mentettem meg. Nem volt tökéletes állapotban, de ez egyáltalán nem zavart, az általam kedvelt rusztikus hangulatnak még előnyére is vált.
Először finoman átcsiszoltam a felületét és mivel régi darabról van szó a foltosodás elkerülése végett lealapoztam. Koptatott hatás elérése volt a cél, így a két réteg festék két különböző színben került rá. Először vintage kékkel, majd szürkével festettem le, közötte meghagyva a száradási időt. Ezután csiszolópapírral megkoptattam a felületet, néhol felszínre hozva a kék színt. Az éleken kicsit bátrabban, hogy a fa is előbukkanjon. Az egész folyamatot a fa bútorgombokkal is elvégeztem.
Nem szerettem volna, hogy a szöveg nagyon kiemelkedjen, inkább a háttérbe szorulva sejtessen valamit, így nem kézzel festettem fel, hanem transzfertechnikát alkalmaztam.
Amikor mindennel végeztem és nem kellett korrigálni a tartósság érdekében lelakkoztam a deszkát és a bútorgombokat is.
Már csak az maradt hátra, hogy a gombok helyét bejelölgessem, kifúrjam és becsavarozzam. Készen van, mehet a helyére :)